Irány Varsó!

Elindult a diákokból, szülőkből és pedagógusokból álló lelkes csapat Varsóba. A virtuális futás január 1-jén kezdődött. Az első napon 11-en teljesítették a maguk elé tűzött célt. A lefutott távok átlaga 4,89 km lett, vagyis ennyit tett meg szabályaink szerint a csapat a 687 km-ből.
A csapat pillanatnyi helyzetét a főoldal tetején látható ábrán lehet nyomon követni.
A start napján készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.
Úton Varsó felé: Vác
2021. január 12.A szülőkből, gyerekekből és pedagógusokból álló csapat már a Dunakanyarhoz ért a virtuális futás keretében. Útközben igyekeznek megismerni a nevezetes helyeket, így elsőként Vácról készült egy kis ismertető, melyben szó volt a Duna-part érdekes építményeiről, a Kőkapuról és két lengyel vonatkozású történelmi eseményről is, amely Vácot is érintette. A Vácról szóló bemutatót az iskola összes tanulója láthatta.
Irány Varsó: A Börzsöny lábainál Szlovákia felé
2021. január 19.
Az elmúlt héten a futók átlépték a magyar-szlovák határt. A csapat létszáma is nőtt, két diák és egy szülő csatlakozott a társasághoz. A hideg idő ellenére is minden nap sokan futottak.
Közben megcsodálhatták a Börzsöny természeti szépségeit, növény- és állatvilágát - legalábbis virtuálisan, a hegységről készült ppt-t megnézve.
A legfrissebb képek ide kattintva láthatók.
Irány Varsó!
2021. március 22.
Már Lengyelországban fut a csapat, Krakkót is elhagyták a futók.
Időközben gyarapodott is a csapat, több szülő és diák jelentkezett futásra.
Az elmúlt hetekben a magyar határtól egészen a lengyel határig jutottak Szlovákián át. Útközben - virtuálisan - megcsodálhatták a Felvidék történelmi emlékeit és természeti szépségeit. Majd átlépve a lengyel határt folytatják útjukat a kitűzött cél, Varsó felé.
Erről a szép útszakaszról készített Bodor Ivána 8.b osztályos tanuló egy csodaszép videót, amelyet a futók és az iskola tanulói is megtekinthettek.
Közeledünk Varsóhoz!
2021. április 13.
Az Irány Varsó! programban résztvevő futók (napi átlaggal számolva) már 555 km-t tettek meg Budapesttől, és hamarosan Varsóba érnek. A kezdeti létszám jócskán megnőtt, több szülő és tanuló is csatlakozott a csapathoz.
Az idő is egyre tavasziasabb - kivéve az áprilisi időjárás szeszélyének köszönhető téliesen hideg napokat.
Az itt látható szívderítő képet az egyik futó készítette a Városligetben.
Megérkeztünk Varsóba!
2021. május 5.
Hát végre-valahára megérkeztünk Varsóba. Január 1-jén – ha nem is hóban és fagyban, de mégis csak télen – indultunk, és május 5-én – ha nem is csodálatos napsütésben, de legalább tavaszi időben – érkeztünk meg.
A hosszú út során számtalan élménnyel gazdagodtunk. A virtuális futás valódi egyéni teljesítményeket takar. A résztvevők számára a testmozgás mellett lelki felüdülést is jelentett a mozgás. Az elküldött kis videók pedig kicsit közelebb hozták a budapesti mindennapokhoz a távoli tájakat. A csapattagok ugyan külön teljesítették a próbát, mégis igazi csapatszellem mozgatott mindenkit. A futásokról készült képek és beszámolók, melyeket hamarosan közzéteszünk, ezt igazolják.
Az utolsó napon az alsósok is bekapcsolódtak a programba, az iskolaudvaron futottak egy kicsit, és ezzel ők is részesévé válhattak a projektnek.
A nyolcadikos németes diákok készítettek egy videót az iskoláról, ezt egy levél kíséretében juttattuk el a lengyel iskolának jelképes ajándékként, egyúttal meghívtuk őket a visszaútra.
Végül néhány érdekes számadat:
Az összes futó száma: 36 fő (pedagógus: 6; diák: 10; szülő, hozzátartozó: 20)
Az összes megtett km: 2917,13 km
A legtöbb napon futó résztvevő: 73 napon futott (a 125-ből)
Egy napon legtöbben futók száma: 13 fő
A legtöbb egy napon megtett táv összesen: 63,52 km
Az egy alkalommal lefutott leghosszabb táv: 30 km
Az egy futó által teljesített leghosszabb össztáv: 412,3 km
És már el is indult a csapat visszafelé. Ha hasonló tempóban futunk, akkor tanévkezdésre Budapestre érkezünk.
Irány Varsó! – Hazatérés
2021. május 26.
Mint az a honlap tetején látható figura helyzetéből látszik, a csapat már javában hazafelé tart, de összegzésképpen szeretnénk még néhány emlékképpel felidézni az odaút hangulatát.
A videó, a fotóalbum és a személyes hangvételű szövegek teszik igazán kézzelfoghatóvá, átélhetővé mindenki számára ezt a több mint 600 km-es virtuális „utazást”.
Sallai Anita (szülő) élménybeszámolója ide kattintva olvasható, videója pedig ide kattintva nézhető meg.
Hajduné Fetzer Ágnes (pedagógus) élménybeszámolója ide kattintva olvasható.
Itt látható a fotóalbum, melyet a futók által küldött fényképekből Hajduné Fetzer Ágnes állított össze.
Irány Varsó! Hazatérés
2021. augusztus 29.
Augusztus 29-én hazaért a futók lelkes csapata. A január elsején indult program során előbb a varsói partneriskoláig futottak, aztán május elején visszaindultak Budapestre, és ahogy tervezték, tanévkezdésre célba is értek.
A hazafelé út kilométereinek teljesítésében elsősorban a szülők és a pedagógusok jeleskedtek, a diákok lelkesedése ekkorra már megcsappant, de a felsős dunabogdányi táborban kétszer is nagyon sokan (21-en, ill. 12-en) felkeltek korán azért, hogy két pedagógussal együtt lefussák az aznapi „adagot”.
Néhány érdekes adat a visszaútról:
- Az összes futó száma: 22 + 21 (Dunabogdány)
- Az egy napon legtöbben futók száma: 24 (ez egy dunabogdányi nap volt)
- Napok száma, amikor senki nem futott: 3
- Az összes megtett km: 1839,51 km
- Az egy futó által teljesített leghosszabb össztáv: 303,3 km
- Az egy alkalommal egy futó által lefutott leghosszabb táv: 15,02 km
- Az egy napon megtett leghosszabb össztáv: 105,2 km
A projekt sikerén felbuzdulva a következő tanévben egy új program indul, melynek részleteiről hamarosan beszámolunk.